Kadencia

Egy gombostűt sem lehetett leejteni a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2025. április huszonkettedikén. Ez az érdeklődés valószínűleg nem a műsornak szólt. De az, hogy a szokatlan és zongorán hangszeridegen program is egyöntetű lelkesedést váltott ki, azt bizonyítja, hogy egy bizonyos interpretálási minőség fölött, szinte teljesen elmosódnak a darabok ismeretlenségéből fakadó prekoncepciók.

Ez az elmosódás a darabok letisztultságából fakadt. A minőség pedig semmi esetre sem maradt a mérhető teljesítmények világában.

A hangversenyek megítélésének alapját jelenthetné ugyan a művek megvilágító erejű interpretálása, mégsem ez lett a legfőbb mérce. Az viszont megállapítható: ha a hallgatóság számára tökéletesen tisztává és végső soron egyszerűvé, magától értetődővé válik egy mű, az szinte kizárólag az előadónak köszönhető.

Grigorij Szokolov új kontextust teremtő vállalkozása elé mégis rengeteg akadály gördült. A műsor első felében hat Byrd-darabot játszott el. William Byrd műveit elsősorban a csembalisták ismerik, akik a Fitzwilliam Virginal Book legnehezebb darabjainak komponistáját tisztelik benne.

Egyrészt tehát nemcsak a teljes ismeretlenség, hanem a hatalmas időbeli és hangzásbeli távolság is szakadékot képezhetett volna a koncerten. Másrészt, a művek ismerőinek a számukra teljesen elképzelhetetlen zongorahangzás jelenthetett furcsaságot.

De Szokolov által minden látszólagos akadály ellenére olyan világba nyertünk bebocsátást, amelyhez hasonlót a zongora hangképével nem találunk. Hogy megválaszoljuk: ez a fajta tisztánlátás és magabiztos bevezetés a reneszánsz billentyűs zenébe egy modern zongorával hogyan is lehetséges, ahhoz egy pillanatra vissza kell térnünk a mérhetetlen minőségek fogalmához.

Ez a fogalom lehet a kulcs, hogy miért is szeretik annyian, miért is olyan csodálatos Szokolov játéka? Hogyan tudja közelebb hozni hozzánk a lehető legtávolabbi zenei szöveteket a tőle megszokott megingathatatlan könnyedséggel?

Tökéletes technikai felkészültséggel ápol és gondosan formál meg minden hangot, mégsem érzünk ellaposodást, elmetrizálódást. Nem kihívássá és feladattá válik a hangok egyenkénti és tökéletes megszólaltatása, hanem mindez csak az eredménye annak a végtelen szenvedélynek, ami túlárad minden íven, minden frázison és a hangok önállóságának megtöltésében tudja csak igazán megfogalmazni önmagát. Ez a minden egyes hangra irányuló szeretet párosul valami egészen hideg precizitással. A szokolovi játék ebben a kettősségben érhető tetten leginkább: a lehető legapróbb részletbe is szerelmesen belemerülő odaadás találkozása és szerves egysége az értelem szigorú rendjével.

A műsor második felében az első részhez hasonlóan hat darab hangzott el. Ebben a hivatalos zárófélidőben csak Brahmsot hallhattunk. Összességében a darabok tempói voltak a legmegdöbbentőbbek. A négy balladában is, de inkább a két rapszódiában választott kifejezetten lassú tempót a zongorista. Ebben a kifeszített időben mégis megmaradt a darabok sodró lendülete, sőt, talán még érzékelhetőbbé váltak azok az erők, amik az olyan jól ismert gyors tempókban a nagy hangerőt és érzelmi töltetet validálják.

Szokolov szokásához híven hat ráadást adott, így mintha harmadik része is lett volna a koncertnek, ami immár minden kötöttségtől, előre megszabott rendtől felszabadult. A ráadásokból öt darab Chopin műve volt: négy mazurka és egy etüd. Hogy a Byrd és Brahms közötti zenei távolságot csökkentette-e vagy pedig Brahms és Chopin zenéjének különbözőségét növelte meg az apróbb ráadásdarabokkal, azt nem tudom. Mindenesetre ez a három billentyűs géniusz ugyanolyan távolságra került egymástól. A zenei szövetek karakterei a legkisebb mértékben sem tűntek idegennek. És ezt Szokolov nem egyéni, „csinált” stílusának a különböző darabokra való ráerőszakolása okozta, hanem az a mélyen zenei olvasat, ami ezeknek a zenéknek is a legközösebb vonásaira tudta felhívni a figyelmet.

Szokolov Bach Ich ruf zu dir című kantátájának Busoni-átiratával búcsúzott a közönségtől, amivel a felrajzolt zenei háromszög három csúcsát összekötötte, a lehetséges zenei élmény egyik legszélesebb körét rajzolta meg.