Kadencia

Zenei betekintés


Első lépések
Első lépések
Regenhart Anna Blanka cselló MA diplomakoncertje

Érthető okok miatt nem szokás diplomakoncertektől ktitikát írni. Legnagyobb részben az a bizonytalanság tartja vissza a recenzest, hogy a koncertet adó diplomásról nem tudni: koncertművészi ambíciókkal rendelkezik-e? Sokan már a képzésük alatt elköteleződnek a tanítás, kutatás vagy korrepetítorság mellett, aminek sok oka közül az egyik a színpadidegen alkat lehet. A másik visszatartó szempontot pedig éppen a diploma státusza jelenti: ez az a felavatás, ...

Hallgatók és hallgatóság
Hallgatók és hallgatóság
A Zeneakadémia Együtteseinek koncertje

rozsonits2.jpg

 

Nem kevés kíváncsiság övezte a Zeneakadémia Nagytermének 2025. február kilencedikei koncertjét. Egyrészt ezen a napon szervezte meg a Liszt Ferenc Egyetem ,,A Tehetség Napja” elnevezésű nyílt napját, amelyen mind hallgatói koncertek és előadások, mind nyilvános tanórák helyet kaptak. Ennek a rendezvénynek zárókövét és egyben csúcspontját a Zeneakadémia együtteseinek idei első koncertje alkotta, ahol az egyetem hallgatóiból összeállt szimfonikus ...

Kadencia

A zenei élet: koncertkritikák, koncertajánlók, zenei ismeretterjesztők, interjúk és évfordulók fóruma.

Címkék

Bach (5) barokk (4) Bartók (1) Beethoven (4) Berlin (1) Berlioz (1) BFZ (1) Boulez (1) Brahms (2) Buxtehude (1) Byrd (1) Chopin (1) Concerto Budapest (1) csembaló (4) Debussy (1) Dohnányi (1) Eötvös (1) Frank (1) fuvola (2) hárfa (1) Haydn (2) hegedű (2) klarinét (1) koncert (11) kortárs (5) Kurtág (1) Lalo (1) Liszt (1) Mahler (1) MÁV (1) Mozart (2) népi (1) opera (1) összművészet (1) Poulenc (1) Schönberg (1) Schubert (2) szimfónia (6) színház (3) Szokolov (1) szonáta (1) tánc (1) vers (1) versenymű (3) Wagner (2) Weiner (1) zongora (10) Címkefelhő
süti beállítások módosítása